Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tisztelt Olvasóink és mindazok akiket érdekel a Kőrnyezetűgy!!!!

Tisztelt Olvasóink és mindazok akiket érdekel a Kőrnyezetűgy!!!! 
 
Pàrisban a Vilàg orszàgai megegyeztek abban, hogy a "Globàlis felmelegedés" az évszàzad végére 2 az-az kettő Celzius fokkal nőhet !!!! Ez akkor elérhetőnek tűnt - ennek egyik szervezője és szó-
szőlője a Kőztàrsasàgi Elnökünk volt! Ez a szàm és hatàrozat mint a 
Pàrisi hatàrozat kerűlt bele a történelembe! Ennek 4-5 éve (az előkészítő tàrgyalàsokkal egyűtt) a történése. 
Tisztelt Olvasóink biztosan emlékeznek erre, hiszen két egymàst követő évben Alapítvànyunk  a Kőztàrsasàgi Elnökünk "Fövédnökségével" négy megyére kiterjedő konferenciàt szervezett 
mintegy szàz fős hallgatósàgnak!!! ( a kűlőnbőző szervezetek vezetőinek)
Előadók:a Kőztàrsasàgi Elnöki Hivata
                  Föosztàly-vezetője
                  A Gődőllői és az Egri Egyetem
                  Tanszékvezető professzorai
                   A Salgótarjàni Kórhàz
                  Főorvosa
Mindkét alkalommal a rendezvény Fővédnöke a Kőztàrsasàgi Elnök Úr volt. Hàzigazda aki az előadó termet biztosította az Nógràd megye Közgyülésének elnöke volt, míg a levezető elnökök a Nógràd megyei Kormàny-hivatal vezetője, valamint a Megyei Közgyűlés jegyzője voltak!! Természetesen a szervezést Alapítvànyunk végezte!!
Azóta alig telt el néhàny év és mi tőrtént: Japànban erőmű katasztrófa, özönvíz- szerű esőzés sok halottal!! Teljesség igénye nélkűl:
Katasztrófàlis esőzések halottakkal, kàrokkal!! Egy itteni példa: Balassagyarmat!!! Ahol még soha ilyen esőzés nem volt. Persze ezeket a katasztrófa jellegű eseményeket lehetne sorolni. Csak egy példa: Földünk lakóinak szàma meghaladta a 7miliàrdot az eltartható
4 miliàrdos lehetőséggel szemben!!
Megszóllaltak: tudósok, àllami vezetők, és szinte kétségbe esve beszéltek, írtak arról, hogy a célként megjelölt 2090-es év màr csak 
U T Ó P I A.!!! 
A jővőben erről ezekről fogunk írni. Tisztelt Olvasók: kérem Őnőket, akinek észrevétele, kérdése van, írja meg a kővetkező címre:
Dr.techn.Kecskeméti Sàndor az Alapítvànyok létrehozója.
 

Tudod, miért ilyen enyhe az idei nyár?


Szokatlanul enyhe az idei nyár Közép-Európában, miközben
Északon meghökkentően meleg van – míg nálunk 25 fok volt ma, a
sarkkörön túl, Finnország északi csücskén 33 fokot mértek, de egész
Skandinávia, Szibéria, Japán, Amerika északi térsége hőségtől
szenved, mert nagyon legyengült a sarki örvény.


Már csaknem egy hónapja tart a 30 fok fölötti hőség és szárazság a Skandináv-félszigeten és Észak-
Európában, amit a térségben tartósan uralkodó anticiklon okoz a meteorológusok szerint. Az északi térséget
hetek óta ez a magasnyomású légköri képződmény uralja, mely újra és újra képes megerősödni, száraz,
meleg kontinentális levegőt sodorva a sarkkör irányába, miközben Európa középső részein a szokásosnál
hűvösebb az idő.
A szokatlan hőmérsékleti viszonyokért, a sarkvidéki magasabb és a kontinentális alacsonyabb hőértékekért
az állandó északi-sarki örvény (a polar vortex) – idén különösen erős és tartós – meggyengülése felelős,
amit a kutatások többsége a klímaváltozással hoz összefüggésbe.
Alapesetben az Északi- és Déli-sarkot uraló nagy kiterjedésű, alacsony légnyomású örvény (polar vortex)
“sapkaként” a sarkoknál tartja a nagy tömegű hideg levegőt. Stabilitása évenként és évszakonként is változik
kissé, az északi örvény télen általában erősebb, mint nyáron.

 

gyengébb, akkor a sarkvidéki hideg levegő kiszabadul, és a helyére meleg levegő áramlik a kontinens délebbi
térségeiről – ilyenkor a sarki örvény szélét uraló futóáramlatok (jet stream) egyenes körvonal helyett
hullámvonalban, mélyen lenyúlva futnak (l. NOAA infografika).
Az idei téli és nyári erős, tartós gyengülés okozza a szokatlan hőviszonyokat, emiatt már a télen sötét
sarkkörön túl is tartós meleg volt idén, +6 fok fölött is járt a hőmérséklet, idő előtt megolvasztva a Jegestenger
jegét, miközben Észak-Amerikában és Európában kirívóan kemény volt a tél.
Észak a megszokottnál 10-20 fokkal melegebb
Ezért szenved az idei nyáron a megszokottnál legalább 10 fokkal magasabb hőhullámtól Skandinávia, ezért
dőlnek meg melegrekordok Észak-Amerikában, Kanadában, Skóciában és Írországban, ezért kerülnek
kórházba ezrek az áradásoktól és 34 fokos párás hőségtől sújtott Japánban, miközben Közép- és Kelet-
Európában, sőt Délnyugat-Európában is elmarad a megszokott nyári kánikula.

 

Finnországban július 18-án 32,7 fokot mértek a 70. szélességi fokon,
Norvégiában pedig meghökkentő értéket, 34,3 fokot mutatott a hőmérő, megdöntve a melegrekord.
Északkelet-Oroszország nagy részén is a sokévi átlag fölött van a hőmérséklet – a napokban akár 22 fokkal is
meghaladhatja a szokott értékeket, elérheti a 32-35 Celsius-fokot! A tartós meleg és szárazság miatt már
másodszor gyulladt ki a szibériai tajga. A tüzek melege és a gomolygó füst újabb kockázatot jelent a Jegestengert
borító jégtakaróra. A füst- és koromrészecskék leülepednek a fehér jégfelszínre

                             

                               Tamás Károly

                           "egy környezetvédő "