Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyitóoldal

"Habár felül a gálya, alul a Víznek árja, azért a VÍZ az Úr"

                             Petőfi Sándor

 
Ezen Alapítványunk a gyakorlati életben csak a ZAGYVA alapítványnéven ismert! A több mint TÍZ éve működő Alapítvány hosszú utat tett meg a mai nap kiemelt feladatainak megvalósításához.
Kezdetben csak Zagyva folyó Nógrád megyei 
utf-8--nevtelen-01.jpg
szakaszának problémái és az ott élő emberek 
élete ami feladatokat adott. Jelentős eredmény volt a Zagyva folyó forrásának rendbetétele, minek alapján ma már kiránduló hely is. Természetes, hogy nem lehet egy folyót csak egy rövid szakaszán eredményesen kezelni, az ott élő embereket a folyó többi szakaszának tevékenységéből kizárni. E probléma megoldásában segített az u.n. Környezetvédelmi Egyesülés amely a Hatvani Cukorgyár ( sajnos már mindkettő megszűnt ) víz-tározó, víz-ellátási gondjaival foglalkozott, ami kiemelten a Zagyva folyóra épült. A szóban forgó Alapítványnak jó és szoros kapcsolata volt azzal az Egyesüléssel amely a gyár víz-problémáival foglalkozott. Így már szinte kézenfekvő volt az Alapítványnak Heves megyével való kapcsolata. Ez pedig szinte kínálta A Zagyva folyó Szolnok megyei szakaszának bekapcsolását az Alapítvány munkájának végleges kialakításához. Az eredményességhez természetesen szűkség volt támogatásra, ami elsősorban azt jelentette, hogy megértetni mind a lakossággal, mind a hatóságokkal, hogy a folyót csak egységes gondolkodással és EGYSÉGESEN lehet kezelni. 13_11_pic_earth.jpgEbben segítségünkre voltak a Zagyva-menti települések kiemelten  Hatvani önkormányzat. Házigazdaként ott kapott helyet az Alapítvány, tájékoztatóinak megtartására. Ezeken a megbeszéléseken vált "alap-gondolattá" az u.n. Vízmegtartás célkitűzése! Mit is jelent ez? Nem mindenhol kell a folyót gátak közé szorítani! Nyilván az ésszerűség határain belül !! Fel kell bővíteni a halgazdálkodást, a Tározókon keresztül , majd a Halfeldolgozást!!!! Ezzel párhuzamosan jelentkezett az Erdőgazdaságoknál a Vadásztársaságok kötelező kilőtt vadak feldolgozása. Jelenleg mindkettő hiányzik. Sikerült a három megye(Nógrád,Heves és Szolnok megye) gondolkodó lakosainak, zagyva_folyo_vagott.jpgszervezeteinek, hatóságainak( egyes országos szervezetnek) figyelmét felhívni az Alapítvány tevékenységére. Ezek után elkészült a Zagyva folyó "megvalósítási tanulmánya" amely tartalmazza a leírtakat. A Tanulmány jelenleg az Országos Vízügyi Hatóságnál, valamint a felügyelő szervüknél a Belügy-Minisztérium illetékeseinél van.
Sajnos a Környezetvédelmi Minisztérium megszűnésével az ügyek (környezetvédelmi) intézése lelassult!!
Tisztelt olvasó és szimpatizáns!!! Alapítványunk tovább dolgozik a kitűzött céljaink megvalósításán, hisz mintegy 250 km hosszú folyóról van szó, valamint kb. 200 millió lakos várható életkörülményeinek javulásáról!!!
Várjuk munkánk segítő javaslataikat!!!

Dr. techn. Kecskeméti Sándor
az Alapítvány létrehozója.
 

Cikkek

Tisztelt Olvasóink és mindazok akiket érdekel a Kőrnyezetűgy!!!!

2018.07.29

 

Időjárás

2017.07.13

 

Összefogás!!

2017.05.22